A 2022-es Infoparlament a korábbi gyakorlattól eltérően egy sokkal fókuszáltabb eseménnyé alakul és az idei év aktuális trendformáló témáival várja az érdeklődőket. Míg a plenáris előadások meghagyják a lehetőséget a meghatározó kormányzati és ágazati szereplőknek a bemutatkozásra és diskurzusra, addig a kerekasztalok a kiberdiplomácia, kiberhadviselés és az exponenciális technológiák témái köré épülnek. A digitalizálódó világ, az avatarok és a mindenható – omnipotens – technológiák elterjedésével az ember, vagyis a homo sapiens továbblép az evolúció következő fokára és homo metaverzzé lesz (nem a Facebook Meta értelemben, a metaverzum kifejezés nem a közösségi oldal sajátja, sokkal régebb óta létezik). Szó lesz hálózattudományról, adattudományról és blokkláncokról is. Az éppen zajló fegyveres konfliktus, a Nemzeti Sport vagy egy kormányzati portál ellen indított támadás megvilágítja mennyire sérülékenyek is lehetünk és mennyire azok a rendszereink. A digitális szuverenitás, a nemzetek közötti digitális diplomácia, az EU és Magyarország védelmi politikája, a hazai kritikus infrastruktúrák és a nemzeti adatvagyon mind-mind olyan témák, amelyek mellett már nem mehetünk el szó nélkül. Az Infoparlament keretében a szomszédban zajló események kapcsán szó esik a kiberhadviseléről is, megtudhatjuk hogyan alakulnak a virtuális műveleti területek, mik azok a virtuális harcvonalak és miért kritikus kérdés a titkosítás.

Az idei Infoparlament két fontos blokkra oszlik:

• egyrészt tárgyalja a formálódó és formáló trendeket,
• másrészt reagál a világunkat sok esetben negatívan alakító jelenségekre is.

Jelenleg a modern járványtörténet legsötétebb időszakából tartunk kifelé, ami ugyanakkor a digitalizálódó társadalomtörténet legintenzívebb időszaka is. Épp csak túl vagyunk rajta és belecsöppenünk a 21. század legdrámaibb katonai konfliktusába, ráadásul a közvetlen szomszédainknál. Az Infoparlament nyilvánvalóan rezonál ezekre a témákra, de fontos kiemelni, hogy semmiképpen sem politikai szempontból, inkább a digitalizáció szemüvegén keresztül.

A NATO már 2016-ban deklaráltan ellenséges katonai hadműveletnek ismerte el a kibertámadást. Ez azt is jelenti, hogy adott esetben adott körülmények között a válaszcsapás akár a fizikai térben is megtörténhet. Felmerül a kérdés, hogy mennyire van egyenlő arányban, ha a kritikus infrastruktúrát fertőző vírustámadásra ballisztikus rakétákkal érkezik meg a válasz – a kiberdiplomácia és kiberhadviselés területén ez ma már nem csak elmélet.

A kibertérben történő társas érintkezés szabályait a 21. század társadalmának kell megírnia.

Az emberiségnek évezredes tapasztalata van, hogy néz ki a fizikai hadviselés, háborúk százait, ezreit szenvedtük már el. Sajnos pontosan értjük és látjuk ez hol s miként kezdődik és hol s hogyan tud végződni. A kibertérben azonban mások a játékszabályok. Léteznek -e egyáltalán egyetemesen elfogadott írott, vagy íratlan játékszabályok? A megismerés a 21. században már nem történeti többé, hanem tapasztalati. Ez egy teljesen új világ, minél több technológia jelenik meg, annál inkább befolyásolja az életünket. Jó példa erre a mesterséges intelligencia, amelynek etikusságát már a Vatikán is vizsgálja (egy Római Felhívás nevű tervezet kimondottan a mesterséges intelligencia etikájára próbál meg valamilyen szabályrendszert alkotni). Ahogy beköszönt a kvantumszámítástechnika és a szuperszámítógépek kora, átalakul a technológiai környezet, ami átformálja az emberi viselkedéstant és a társas érintkezés szabályait is.

Egyszerre beszélünk jelen és jövő időben, hiszen ez egy most formálódó folyamat. Hogyan lehet akkor lépést tartani, vagy felkészülni arra, ami ránk vár?

Erre nem csak mi keressük a válaszokat, hanem az egész világ. Jó példa erre az említett Római Felhívás. Azonban az Európai Unió sajnos elmaradottabb az innováció, az exponenciális technológiák fejlesztése, alkalmazása és így a technológiai szuverenitás elérése terén. A bipoláris világrend ma minden tekintetben Kínát és az Egyesült Államokat jelenti (szemben a korábbi Japán és USA kettősével), de ha a tech világot nézzük, akkor ez még inkább igaz. Ezt a fölényt, amit a két erőközpont élvez, az EU és tagállamai különböző szabályozások mentén igyekeznek kontrollálni és ellensúlyozni. A szándék az egyre követhetetlenebb ütemű technológiai fejlődés normatív keretek közé szorítása, amellyel azonban sokszor magunk és a fejlődés elé emelünk falakat és állítunk akadályokat.

A megismerés a 21. században már nem történeti többé, inkább tapasztalati. A rutinok sokszor már nem működnek, kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy újra a polgárosodott emberiség történetében ismét egy tanulási szakasz kezdődik. Amikor ezt megpróbáljuk megelőzni, vagy megspórolni botcsinálta szabályozások születhetnek, amik nem a valós jelenségekre reflektálnak, miközben olyanokra pedig nincsen adekvát konvencionális válasz, amire rég kellene, hogy legyen. Utóbbire példa lehet az egységes adatpolitika, előbbire pedig nálunk a megosztáson alapuló utazásszervezés, ami számos országban remekül működik és nyújt valós alternatívát a hagyományos személyfuvarozásra. A technológia valóban diszruptív, de a piac képes volt rá reflektálni és beállítani annak természetes egyensúlyi állapotát. Jogszabállyal és tiltással a fejlődést meg nem állíthatjuk. Máskülönben így válhatunk szélsebesen a saját lyoni takácsainkká.

Ha arról hallunk, hogy kiberdiplomácia vagy kiberhadviselés a legtöbben valami tőlük távoli dologra asszociálunk. Talán meghekkelnek egy erőművet, vagy valamelyik kormányszervezetet. Hogy kell ezt elképzelni és hogyan hat ez az én életemre?

A kibertámadások legnagyobb hányadát ma robotok végzik, amik nem aszerint válogatnak, hogy ki áll a kompromittált weboldal, szoftver, vagy átjáró mögött. Ha sérülékenységet észlelnek lecsapnak. Ezért is fontos például, hogy a rendszereink mindig legyenek naprakészek. Az ember által végzett támadásnak pedig van egy sajátos jellemzője: az elszenvedő legtöbbször nem tudja és nem is kell tudja miért következik be az incidens, helyette azonban tudja majd a kompromittáló. Mérlegelésnek tehát ebben az esetben helye nincs. Ahogy kerítéssel és biztonsági berendezésekkel védjük otthonunkat, úgy kell védjük virtuális birtokainkat is, legyen szó állami adatvagyonokról, kritikus infrastruktúrákról, vagy vállalatok szervereiről, saját és gyermekeink számítógépéről.

És bár a magánszférát érő támadások az országos kihatásukat tekintve valóban nem olyan látványosak, az állampolgárok védelméről ugyanúgy gondoskodni kell, mint a reálgazdaság (a vállalatok), vagy az állami kritikus infrastruktúrák és adatvagyonok esetén.