Kott Ferenc: Ilyen kedvező feltételekkel még nem volt digitalizációs pályázat Magyarországon

Rogán Antal miniszter nyitotta meg a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz programnyitó konferenciáját 2024 november 11-én Budapesten. A rendezvény során előadások és kerekasztal-beszélgetés formájában mutatták be a Széchenyi Terv Plusz keretében megvalósuló DIMOP Plusz fejlesztéseket, azon belül a jelenleg már megvalósítás alatt álló projekteket és a megjelenés előtt álló konstrukciókat. Az eseményen felszólalt Kott Ferenc az MKIK Digitalizációs Kollégiumának elnöke is, aki külön felhívta a figyelmet egy nagyon kedvező KKV digitalizációs konstrukcióra.

Rogán Antal miniszter köszöntőjében a digitalizációban rejlő lehetőségekről beszélt és bemutatta, hogy hazánkban jelenleg milyen digitális fejlesztések vannak folyamatban. A legújabb digitális technológiák bevezetésével növekszik az állam eszközkészlete és a cégek gazdasági versenypozíciója. Emellett javul a lakosság digitális kompetenciája, így könnyebben hozzáférnek az életükhöz és a munkájukhoz szükséges elektronikus tartalmakhoz, ezzel pedig bővülnek munkaerőpiaci lehetőségeik is.

A kis- és középvállalkozásokra, az energetikára, a közigazgatás online fejlesztésre és a lakossági online írástudás bővítésére fókuszál a Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) Plusz - jelentette ki Belényesi László, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára a rendezvényen.

A 2022-ben az Európai Unió 80 százalékos támogatásával indult program megvalósítására 2029-ig 732 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte a program nyitókonferenciáját megelőző sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár, hozzátéve: az első felhívás 2023-ban jelent meg; a szerződések megkötése után azok megvalósítása már elkezdődött 225,5 milliárd forint értékben.

Hamarosan pályázhatók olyan DIMOP Plusz felhívások, amelyek a digitális termékre irányuló kutatás-fejlesztési tevékenységet ösztönzik és a kkv-k digitális transzformációjára helyezik a hangsúlyt - fűzte hozzá. Vagyis a kkv-szektor versenyképességének javítása érdekében a felhívások közvetlen támogatást nyújtanak a vállalkozások számára egyrészt a digitalizáció területén elmaradt beruházásaik pótlására, másrészt a vállalkozások lehetőségeit meghaladó innovációs tevékenység beindítására. A kisvállalkozások egyszerűsített módon kis összegű vissza nem térítendő támogatásokra pályázhatnak majd, valamint önálló hitelt és kombinált hitelt is igényelhetnek meghatározott célterületeken - ismertette.

Kott Ferenc a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Digitalizációs kollégiumának elnöke arról beszélt, hogy a KKV szektor digitális átállását érintő területen is nagyon fontos és a Kamara által is régóta szorgalmazott előre lépések történtek a támogatáspolitikában.

Végre a budapesti cégek is pályázhatnak már bizonyos konstrukciókban (pl. DIMOP PLUSZ 1.2.3 szoftver pályázat) és hamarosan meg fog jelenni az alacsonyabb összegű, de rendkívül kedvező feltételekkel rendelkező DIMOP PLUSZ 1.2.6 pályázat, amely az eddig megjelent legjobb konstrukció lesz a kisebb cégek számára. Az elérhető 90%-os támogatási arány és a 2.5-6 millió Ft-os keret nagyon hatékonnyá és kedveltté teheti ez a felhívást. Amit a Kamara még szeretne elérni, hogy ez a pályázat is legyen majd elérhető Budapesten is valamilyen formában. Kott Ferenc igértet tett arra, hogy ezért lobbizni fognak a kormányzatnál. A pályázat nagy segítség lesz a digitalizáció kezdeti lépéseit tervező cégeknek a szükséges hardver és szoftver beszerzésekben. Emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a Kamara a szükséges szakértői támogatást is megadja a Modern Vállalkozások Program keretében, ahol digitális szintfelmérést és díjmentes fejlesztési koncepciót igényelhetnek az érintett vállalkozások.

A DIMOP PLUSZ 1.2.6 felhívás tervezete itt érhető el.

Kott Ferenc: Ilyen kedvező feltételekkel még nem volt digitalizációs pályázat Magyarországon 

Forrás: DIMOP PLUSZ IH, MTI