Laurel Számítástechnikai Kft
Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád-Csanád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos
Cégbemutató
1993 óta egyetlen cél vezérel bennünket: meglévő és leendő partnereink számára világszínvonalú, versenyelőnyt biztosító retail szolgáltatást nyújtsunk, elérhető árakon. A közel 33 év alatt megszerzett retail tapasztalatainkra alapozva, illetve többszáz hazai és nemzetközi partnerrel és technológiai beszállítóval együttműködve bátran állítjuk: nincs olyan kihívás, amit ne tudnánk megoldani. Szolgáltatásaink elérhetőek a kis- és nagykereskedelmi, illetve gyártó cégek számára. Bármilyen bevezetésről, fejlesztésről legyen szó, ügyfeleinket tanácsadóként kísérjük végig a teljes folyamaton. 160 munkatárs, országos szerviz lefedettség
- kiskereskedelmi rendszerek (készletvezetés és láncirányítás, kasszaszoftver)
- hardverek (hagyományos és önkiszolgáló pénztárgépek, mérlegek, kiengedő kapu, PDA megoldások)
- hibrid okosbolt megoldások (nappal hagyományos, éjszaka automata)
- bolti hatékonyság - eladótér (fejhallgató megoldás, elektronikus polccímke, mérlegek, árellenőrző)

Pályázatok, amelyekhez árajánlatot töltöttünk fel
Esettanulmány
A Laurel Kft. ügyfele Magyarország egyik meghatározó FMCG kiskereskedelmi lánca, több mint 25 éve működő, magyar tulajdonú franchise-vállalat, amely közel 200 üzletet üzemeltet Közép- és Dél-Kelet Magyarországon. A vállalat 2024-ben döntött informatikai rendszerének átfogó megújításáról.
Az ügyfélnek kiemelten fontos az innováció, legyen szó a kasszázás gyorsításáról, a vevői élmény fokozásáról, az eszközök hatékonyabb használatáról vagy a digitalizáció adta új lehetőségek kiaknázásáról
Az ügyfél célja egy egységes cikktörzsre épülő, valós idejű működést biztosító, erős központi irányítású és ellenőrző kiskereskedelmi rendszer kialakítása volt. Korábbi rendszerük szigetüzemben működött, napi egyszeri adatmentéssel, ezért a modernizáció és a valós idejű adatelérés kulcstényezőnek számított. „Szerettünk volna egy olyan megoldást, ami egységes cikktörzsre épül, valós működési idejű és központilag jól irányítható”
A döntést alapos tájékozódás és több ajánlás előzte meg, végül a Laurel Kft. mellett tette le a vállalat a voksát. Fontos szempont volt az Octopus 8 ERP-vel való zökkenőmentes integráció, hiszen a cég már 2008 óta ezt használja vállalatirányítási rendszerként, egyedi működési elvekkel. „Dobozos szoftver nem is jöhetett szóba, a Laurel viszont képes volt a mi igényeinkhez igazítani a megoldást”
A közös projekt célja egy korszerű, teljes körű központi boltirányítási rendszer kiépítése, amely magában foglalja az LKR (Laurel Kereskedelmi Rendszer) központi rendszert, a Laura kasszaszoftvert, valamint a legmodernebb hardvermegoldásokat. A folyamat a felméréstől, az elvárt működési dokumentáció elkészítésén és fejlesztési javaslatokon át egészen a szervezésig, fejlesztésig és tesztelésig tartott. Ez is mutatja, hogy a Laurel nem előre gyártott, dobozos megoldásokat kínál, hanem ügyfelei üzleti folyamataihoz illeszkedő, testreszabott és integrált rendszereket valósít meg.
2026-ban minden bolt, valamint további franchise-partnerek is integrálódnak a rendszerbe.

Weboldal: