ADB-Pro Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Békés megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csongrád-Csanád megye, Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, Pest megye, Somogy megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye, Budapest, Országos
Cégbemutató
Cégünk több mint 20 évnyi tapasztalattal a háta mögött elhivatottan szolgálja ki multinacionális nagyvállalati partnereit. Vállalatunk elsődleges területe az adatbázis programozás, ahol széles körű szakértelmünk lehetővé teszi, hogy magyar és nemzetközi szinten egyaránt kiváló szolgáltatásokat nyújtsunk.
Szolgáltatásaink között kiemelkedő helyet foglalnak el a testre szabott szoftverfejlesztési megoldások, amelyeket kifejezetten a nagyvállalatok digitális transzformációjának megvalósítására terveztünk. Legyen szó MES vagy B2B portál megoldásokról, célunk, hogy az adatból történő értékteremtés révén növeljük ügyfeleink termelékenységét és versenyképességét.
Küldetésünk, hogy a technológia és innováció révén elősegítsük ügyfeleink üzleti céljainak megvalósulását, miközben folyamatosan törekszünk a fejlődésre és a piaci kihívások megválaszolására. Büszkén szolgálunk olyan neves ügyfeleket, mint az Electrolux, a Dometic, a Sematic, az Accell, a Haldex és a Xylem.

Temékeink
Esettanulmány
Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő 300+ főt foglalkoztató háztartási villamos készülékeket gyártó nagyvállalat.
A gyártó cég alapanyag, alkatrész, késztermék szállítását partner fuvarozó cégek végzik el. Ez érinti az eltérő adatigényű export, import és belföldi fuvarokat egyaránt. A fuvar ajánlatkérése és megrendelés e-mailben, telefonon történt. A megnövekedett számú fuvarok szervezését a különböző osztályokon (pénzügy, logisztika, raktár, stb.) dolgozók egy közös online Excelben végezték.
Felmerült problémák:
-az online excel inkonzisztens adatokat tartalmazott
-sok időt vett igénybe a rendszer működtetése
-a szűrések és oszlop rejtések mindenkinél érvényesek voltak egy időben egymás munkáit felülírták
-a dokumentumok (fuvarlevek, számlák, vám papírok, stb.) tárolása, kezelése hiányos és nehézkes volt (elvesztek, sok manuális munka, nehéz volt visszakereshető, stb.)
-a fuvarkifizetések reklamációjához nehezen volt összegyűjthető az információ
-a pénzügyi riportok nagyon sok manuális munkát igényeltek
A megoldást egy interneten is elérhető Business Portal fejlesztése jelentette, mely tartalmaz egy webes keretrendszert, és az adott problémára megoldás nyújtó Transport modult.
A problémák megoldásai:
-az adatok konzisztenciáját az alkalmazott technológia biztosítja
-munkaidő megtakarítást jelentenek a paraméterezhető, felhasználóbarát felületek, szabályzott folyamatok és gyors elérések
-egyéni megjelenítéseket biztosítanak a felhasználói csoportok, státuszok, típusok szerinti mezőelérések, bejelentkezéshez kötött nyelvhasználat, böngésző oldalankénti szűrés beállítások
-az adatok jogosulatlan módosítását az alkalmazott technológia kizárja, a főbb adatok változásai, annak ideje és a módosítást végző személy rögzítése kerülnek
-a dokumentumok egyszerű kezelését biztosítja digitalizált formátumok csatolása és letöltése (fuvarozó cégek számára is)
-könnyen, gyorsan kikereshetőek megfelelő szűrésekkel a rögzített fuvar információk, csatolmányok azonnal megtekinthetőek és letölthetőek
-azonnal lekérhetőek az előre elkészített, paraméterezhető kész riportok, de minden felületen elérhető Excel export is
Egyéb új funkciók:
-a munkafolyamatokba a megrendelő osztályok és fuvarozók is bevonásra kerültek
-fuvarigény indítása: le- és felrakodás ideje és helye, indító személye és költségviselője
-ajánlatkérés: egy vagy több fuvarozó kiválasztása és automail küldés ajánlatkérés pdf csatolmánnyal
-megrendelés: egy fuvarozó kiválasztása és automail küldés megrendelés pdf csatolmánnyal
-szállítási és szállító eszköz adatok rögzítésének biztosítása fuvarozó cég számára is
-dokumentumok csatolásának biztosítása fuvarozó cég számára is
-státuszkövetés és jóváhagyási folyamatok
-költség megtakarítást segítő kimutatások (elhatárolások, fuvarhányad, extra költség )

Weboldal: